Köszöntő
Szeretettel köszöntelek
Ezt az oldalt az új kedvelőim számára hoztam létre.
Mire lehet szükségetek? – ez a kérdés mozgatja minden segítői programom kialakítását, hiszen ezeket nem én hozom létre, hanem az Érdeklődőim, Vendégeim kihívásai, problémái.
Abban hiszek, hogy az adottságainkat, képességeinket nem hiába kaptuk, hanem azért, hogy általuk támogathassuk környezetünket és hogy valami olyasmi nyilvánulhasson meg rajtunk keresztül, ami csak általunk lehetséges.
AKKOR NEM TALÁLJUK A HELYÜNKET A VILÁGBAN, HA NEM TUDUNK KAPCSOLÓDNI AHHOZ, AMI SZÁMUNKRA LENNE KÖNNYED, HISZEN A FIGYELMÜNK MÁSRA/MÁSOKRA IRÁNYUL.
Jó utat Önmagad felé!
SZOLGÁLTATÁS FEJLESZTÉST SEGÍTŐ:
ANONIM KÉRDŐÍV
Az alábbi kérdőív kitöltése számodra semmilyen kötelezettséggel nem jár, azonban nekem abban segítesz vele, hogy arra fókuszálhassak, ahol a legnagyobb szolgálatot tehetném.
segítői szolgálTATÁSAIM összefoglalása
Testi vagy érzelmi elakadás?
EDDIGI TAPASZTALATAIM AZT MUTATJÁK, HOGY
A TEST ÉS LÉLEK EGYIDEJŰ KEZELÉSE SEGÍTI A LEGGYORSABBAN A TOVÁBBLÉPÉST/GYÓGYULÁST.
Ez a szakasz a weboldalam esszenciája, mégpedig az eddigi összes ÖNISMERETET segítő szolgáltatásom összefoglalása.
A gyógyulás utáni vágy miatt merültem el mélyebben a testi gyógymódok (masszázs és a táplálkozástudomány, aromaterápia), valamint az érzelmi traumák feldolgozásának világába (Belső utazás önismereti módszere, vezetett meditáció, coaching).
TEST
Hogyan tudjuk segíteni testi egészségünk megőrzését...?
- a lakhelyünknek megfelelő növények fogyasztása,
- az alapos rágás,
- a masszázs általi stresszcsökkentés, méregtelenítés, fájdalomcsillapítás.
általam használt eszközök:
1. TÁPLÁLKOZÁS:
testi gyógyulásunk aktív támogatása?
Olyan ötleteket szeretnék veled megosztani, melyek segítségével te is támogathatod testi egészséged megőrzését.
2. MASSZÁZS:
lazítás, stressz csökkentés, alvásminőség javítás, izom és ízületi fájdalom megszüntetés, mozgásszervi rehabilitáció
A masszázs testre gyakorolt pozitív élettani hatásait már mindannyian tapasztaltuk, de a masszázs nagy hatékonysággal csökkenti a stresszt, ami számos problémánk "gyökér-oka".
3. AROMATERÁPIA:
egy olyan alternatív gyógymód, amely a növényekben található illékony anyagokkal befolyásolja az egészségi állapotot
Az esszenciális olajokat párologtatással, külsőleg a bőrbe dörzsölve/masszírozva, vagy belsőleg táplálék kiegészítőként juttatjuk be a szervezetünkbe.
De hogy, hogyan is fordultam a parfümök világától az esszenciális illóolajok felé?
LÉLEK
Hogyan tudjuk segíteni érzelmi egészségünk megőrzését...?
- érzelmi traumáink, fóbiáink, hiedelmeink és kapcsolati nehézségeink feldolgozása,
- testi megbetegedéseink lelki okainak megtalálása.
általam használt eszközök:
1. BELSŐ UTAZÁS - ÖNISMERETI MÓDSZERE:
korábbi "én-részeink" meggyógyítása
Fájdalmas érzéseink valójában korábbi nehéz élethelyzeteink feldolgozatlan érzelmi lenyomatai, melyek kiengedésére a Belső utazás elengedési módszere egy nagyon erőteljes eszköz.
2. VEZETETT MEDITÁCIÓK:
személyre szabott vagy csoportos formában
Mire van leginkább szükséged?
Gyors feszültségoldásra vagy önismereti munkád elmélyítésére. Ezekben tudok segíteni neked a vezetett meditáció segítségével.
3. COACHING:
olyan segítő beszélgetés, amely alapja a profi kérdezéstechnika
Az érzelmi traumafeldolgozás elősegítéséhez meghatározó szerepet kap a munkámban a szufi tanításokon alapuló enneagram karakter modell. Ezen önismeretet segítő modell, az emberek szükségletei és elkerülései alapján három típust különböztet meg (érzelem, elme, test).
De hogy, hogyan is segíti a coaching kérdezéstechnikát, ha rálátok a vendégeim legfőbb elkerüléseire és szükségleteire?
TESTI ÉS ÉRZELMI MÓDSZEREK KOMBINÁCIÓI
Test és lélek együttes kezelése?
ENNEK APROPÓJÁN INDULT EL:
a tlt program
– a Belső utazás és a masszázs eszközeinek kombinációja –
hogy a változás kézzelfogható legyen, ahogy kilépsz az ajtómon…