...
TESTI EGÉSZSÉGÜNK MEGŐRZÉSE
Hogyan támogathatjuk testi egészségünket?
Elengedhetetlen a fizikai és az érzelmi egészségünkre is megfelelő figyelmet fordítani.
Ha felnövekedésünk során nem kaptuk meg az egészségmegőrzés alapjait, a jó hír az, hogy csak rajtunk áll, hogy kialakítsuk őket.
Az egészségmegőrzés egy életen át tartó feladat, így érdemes folyamatosan tanulni róla.
Számomra 2015-ben indult, az eleinte kétségbeesett keresés, hogy visszaszerezzem az egészségemet.
Ahogy a gyógyulást kerestem, nagyon sok mindent kipróbáltam, és arra jutottam, hogy az érzelmi problémáim feldolgozása mellett a testem annyira lesz egészséges, amennyi időt szentelek arra, hogy gondozzam azt. Évek teltek el úgy, hogy észre sem vettem, hogy amit megeszem (mértéktelen cukor, fehér lisztes péksütik, rágcsálnivalók, tejtermékek), azzal magam ellen dolgozom. Úgy éreztem, hogy már minden traumámat feldolgoztam, de az emésztési problémák vissza-vissza tértek. Amikor újra a kezem ügyébe került a makrobiotika, akkor végre megértettem:
Pusztán a lelki problémáimra fókuszálva, szem elől tévesztettem, hogy az étrendem finoman szólva sem tápláló.
Mindamellett, hogy lecsökkentettem a nehezen emészthető ételek bevitelét, elkezdtem mozgással is segíteni a salakanyagok kiürítését, így a könnyedség minden szinten kézzelfoghatóvá vált, a fáradtság pedig odébb állt.
Az alábbiakban olyan ötleteket szeretnék veled megosztani, melyek segítségével te is támogathatod testi egészséged megőrzését.
TÁPLÁLKOZÁS
A napi energia szükségletünk 70%-át az elfogyasztott ételekből nyerjük. Ha többségében nehezen emészthető ételeket fogyasztunk, akkor felborul az egyensúly.
Ha te is szívesen kipróbálnád, hogy milyen az, amikor elegendő energiád van és könnyűnek érzed magad, akkor a makrobiotikus receptek számodra is mutathatnak egészségmegőrző ötleteket.
TESTI KEZELÉSEK
A masszázs, csak egy a test gyógyulását támogató manuálterápiás kezelések közül. A masszázs testre gyakorolt pozitív élettani hatásait már mindannyian tapasztaltuk, ahogyan fokozza a vérkeringést, a nyirokkeringést, anyagcsere folyamatokat, légzést.
De a masszázs mentális egészségünkre gyakorolt hatása is fontos, hiszen nagy hatékonysággal csökkenti a stresszt, ami számos problémánk "gyökér-oka". Az alábbiakban erről olvashatsz bővebben.
Számodra mit jelent az egészségmegőrzés?
„A testünk (…) egy csodálatos gépezet – ha és amennyiben megadjuk neki a szükséges törődést és karbantartást.”